|
02 - Sütőlapát vándorútja
Jaj, de unom ezt a munkát
- gondolta a sütőlapát -
Sütőlapát vándorútja
Jaj, de unom ezt a munkát
- gondolta a sütőlapát -
én többé már nem emelek
pirosra sült kenyereket,
nehéz a sok kenyértészta,
nem is jövök soha vissza,
a forró kemence helyett
keresek egy másik helyet.
S egy szép tavaszi délelőtt
a sütőlapát megszökött.
Mendegélt a sütőlapát,
talált egy kis orgonafát
- Gyenge ága szélre hajló,
én leszek a virágkaró!
Illatözön bódította,
nevetett a pillangókra,
hetekig így támaszkodott,
de elunta, ásítozott...
Tavasz elmúlt, virág lehullt,
sütőlapát tovább indult.
Három napon át ballagott,
míg meglátott egy csónakot.
Kéklő tavon ringatózott,
sütőlapát beleugrott.
- Meleg napos nyáridőbe'
én leszek az evezője!
Szórva ezer vízcsepp-gyöngyöt,
kishalakkal kergetőzött,
csónakázva telt el a nyár,
majd tovább állt, mert unta már.
Őszi szélben, nagy sokára
rátalált egy diófára.
- Mennyi dió!? Segíthetek?
Dióverő pózna leszek!
A felhőt is elérhetem,
oly hosszú a lapátnyelem.
A sok diót mind leverte,
nem maradt a fán egy szem se.
Ekkorra már meg is unta,
továbbindult vándorútra.
Eljött a tél, hópihe szállt,
remek szánkó lett a lapát.
Egész nap csúszkált a havon,
de estére fázott nagyon.
Unta már a telet, havat,
sütőlapát hazaszaladt.
Meleg kemence zugában,
friss cipónak illatában,
hol vidáman sül a kenyér,
azóta is boldogan él.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
