|
A kutya és a pék
A faluvégén,közel a következő faluhoz élt egy öreg pék,aki már elég régóta van a szakmájában,szinte már azt sem tudja mikor és hogy kezdte.Ez az ember nem csak a saját kis településébe szállítja,adja a finomabbnál finomabb péksüteményeket,kenyereket,kifliket meg mindent,amit a sütőlapátjával szed ki a fehérre meszelt kemencéjéből,ami akkor igen forró,hanem a szomszéd faluba is eljár a tulipános mezőn keresztül,ahol tarka pillangók repkednek nyáron és tavasszal.
Egy tavaszi felhős napon elindult útjának,de nem azzal a céllal,hogy kenyeret szállítson,hanem,hogy unokáját,Katit meglátogassa,mert megígérte neki,hogy egyszer gyönygyöt fog vele fűzni,ami a nyaklánchoz lesz,amit egy kislánynak adnak ajándékba.Már éppen hazafelé tartott,mikor egy kutyát látott meg a zsenge,illatos fűben feküdve.Odasétált hozzá,hogy megnézze mi baja van.Mikor már elég közel volt hozzá, megpillantotta,hogy szegénynek sebes a lába,és emiatt nem tud talpra állni.A pék igen közel állt az állatokhoz,mert gyerekkorában is volt egy kis fekete kutyája.Nagyon megsajnálta,és tudta,hogyha most magára hagyná ezt a sebesült,akkor ezt még az életben visszakapja,ha rajta kell majd segíteni,akkor valószínű,hogy senki se fogja még ,,kutyába nézni sem”.Ezekre gondolva odament az ebhez,és óvatosan felemelte egészen a mellkasáig.Így cipelte végig otthonáig,miközben az orgonabokrok alatt sétált el,melyek Marin néni háza előtt virágzottak.Bevitte teljesen a házába,ott bent a szobájában egy dióbarna rongyra fektette,majd vízért és orvosságért szaladt ki a konyhába,hogy kellően ellássa.Egy tálba vizet,valamint kötszert és sebtisztítót,kenőcsöt vitt be a kutyához.Vizet tett elé.A sebét megtisztította,kenőcsöt tett rá,majd egy fáslival átkötötte.A kutya hősiesen engedte a folyamatot,miközben édesen kortyolgatott a friss vízből.A pék volt olyan kedves,hogy valami ételt hozzon újdonsült társának.A vacsora után mindig jut valami maradék,amit odaadhat a kutyának.Másnap reggel már gyógyulófélben volt a kutya lába,mivel már rá tudott állni,de még csak vonszolta maga után.Miközben a pék sütötte az íncsiklandó süteményeket,ő mindig odajött és figyelte miként dolgozik.A napok múlásával az eb erőre kapott és továbbra is szemlélte gazdája munkáját.Bizonyára várta a potyafalatokat,melyek lemaradtak a sütésről,vagy amik túlsültek.Az ember hetekig,hónapokig sétált kutyájával az árut kiszállítva,de egyszer egy keddi napon a pék lába bemondta a szolgálatot.A pék nem tudta mit tegyen.Bízzon-e kutyájában vagy inkább egy fiúcskát kérjen me rá,hogy elvigye a csomagot.Sorra kérdezősködött,ki az ,aki elviszi szívesen,de egy jelentkező sem akadt.Csak kutyájára támaszkodhatott.Egy reggel a becsomagolt,megcímzett kenyeret odaadta,amit a kutya felkapott, és már rohant is a kalandnak,miután gazdája útnak irányította,majd indította.A kutya szélsebesen nyargalt a mezőn át,talán még a szélnél is gyorsabb volt.Egy percre sem állt meg,mert tudta milyen fontos ez.Elérte a falut,és próbált eligazodni az utcákon,hogy merre tovább.A templom közelébe volt,ott egy ember közeledett feléje.Meg akarta volna nézni a csomagot,de a kutya hűségesen nem engedte,de aztán az ember valahogy mégis megtudta,hová kell vinnie a pakkot,ezért útbaigazította,melyet a kutya megértett és szerencséjére át tudta adni a tulajdonosnak.Visszafele egy levelet vitt gazdájának,melybe az volt,hogy köszöni az az ember,aki sikeresen átvette a küldeményt és nagyon megdícsérte a hűséges futár ebet.Ezentúl a pék bármit bízott kisfutárjára,biztos köszönő levéllel tért vissza.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
