A pillangó és a királylány     Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt egy csodaszép leánya, de az olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Egy gyönyörű tavaszi napon, amikor bárányfelhők úszkáltak az égen, és friss orgona illata szállott a réten át, a királylány gondolt egyet, és elment sétálni. Bolyongott a királylány mezőkön, erdőkön át. Csodálta a friss, zöld füvet, a pompás virágokat, az óriás fákat. A távolban őzek szaladgáltak és nyulat is látott elsurranni a bokrok között. Annyira belemerült a csatangolásba, hogy csak útban hazafele, sőt már majdnem a kastélyhoz érve vette észre, hogy elveszítette a gyöngysorát. Igen elkeseredett a királylány, és elkezdett keservesen sírni. A palota udvarában éppen nyiladozott egy csodálatos orgona bokor, erre szállt le pihenni egy nagy, fehér színű pöttyös szárnyú pillangó. Meglátta a könnyeit hullató királylányt, odaszállt hozzá, és megkérdezte tőle: -          Hát ugyan mi bajod van Te neked királylány? -          Jaj, ne is kérdezd, nagy az én bajom. Elveszítettem a kedvenc gyöngysorom, melyet apámtól kaptam. -          Egyet se búsulj, te királylány, mire a nap lemegy, visszahozom néked azt a gyöngysort. -          Örök hálám elkísérne, ha visszahoznád nekem. El is indult a pillangó, repült messze-messze a kerek erdőben, közben meg-megállt, és kérdezősködött, az útjába kerülő állatoktól, nem látták-e a gyöngysort. Addig-addig kérdezősködött, mígnem a róka így válaszolt: -          Láttam biz én az erdei boszorka nyakában, amikor vizet merített a folyóból. Az erdő közepében, egy pitypangos réten van az ő háza, ott megtalálod. A házat könnyű felismerni, mert az udvarban egy hatalmas nagy diófa áll. Így is történt, a pillangó szálldogált, és hamarosan megpillantotta a hatalmas fát. Egyik ágán megpihent, és gondolkozott, hogyan szerezhetné vissza a gyöngysort. Hirtelen eszébe jutott valami. Megleste, hogy a boszorka mikor távozik el a házból, berepült a nyitott ablakon és körülnézett. Látta, hogy egy pohár friss forrásvíz van az asztalon. Rászállott a pohárra, és álomport szórt az italba. Elrejtőzött az diófán, és figyelt. Látta, hogy a boszorka, aki időközben hazaérkezett látogatásából, megitta a pohár vizet. Kis idő után érezte, hogy elálmosodik. Lefekvéshez készülődött. A gyöngysort a párnája alá tette. A pillangó sem volt rest, megfigyelte, hogy a banya hová rejtette a gyöngysort éjszakára. Amikor a boszorka elaludt, csöndesen berepült a házba, rászállott az asztalra, majd amikor a boszorka álmában elfordult óvatosan berepült a párna alá és kivette a gyöngysort. Szerencsére kijutott a házból, mert a boszorkány az álomportól nagyon mélyen aludt. A pillangó úgy döntött, hogy nem az erdőn át, hanem a folyón keresztül, csónakkal megy a királylány palotájáig. Talált is egy csónakot, ám de evező az nem volt benne. Töprengett, hogy mit tegyen, amikor a közelben meglátott egy régi, elhajított sütőlapátot. Elkötötte a csónakot, és azzal evezett át a folyón. Amikor a királyi palotához ért, a királylányt a kapuban találta. Nagy örömmel adta át neki a gyöngysort: -          Hogyan hálálhatnám meg ezt neked? Jótét helyébe jót várj! – mondta a királylány. -          Csak egy csókot kérek tőled! A királylány csókot hintett a pillangó szájára és láss csodát: a pillangó szempillantás alatt daliás királyfivá változott. A fiatalok annyira megtetszettek egymásnak, hogy megegyeztek ásó kapa nagyharang válassza el őket. Csaptak is hét országra szóló lakodalmat és boldogan éltek amíg meg nem haltak.