|
07 - Bújkáló mese
Réges-régen, messze vidéken,
Éldegélt egy pillangó, magányban-szerényen.
Bujkáló mese.
Réges-régen, messze vidéken,
Éldegélt egy pillangó, magányban-szerényen.
Nem volt néki egy gyöngysoron kívül egyebe,
Csak orgona virága, mely illata orrlikát belepte.
Repdesett a pillangó, búsan egyedül,
Nem volt játszótársa, csak néha lent, ki hegedül.
Egyedül volt széles e nagy világba,
Nem vágyott egyébre, csak a szakács szakmára.
Járta az útját, széltébe-hosszába,
Délután-estétől a nap pirkadtára.
Ám egy csodanapon rálelt a szerencse,
Mert útját egy sütőlapát hosszában elfedte.
Onnantól fantáziált minden finomságot,
Beiglit, fánkot,s diós kalácsot.
Formált fejében minden féle formát,
kicsit-nagyot, gömbölyded tortát.
Álma olyan volt, mint a felhők az égen
Elérhetetlen, mégis közel érzem.
De kitartása, a felhő fölé szárnyalt.
S a kicsi pillangó minden próbát vállalt.
Reggeltől napestig,egyebet nem csinált,
Csak főzte az életét,mindent mit kitalált.
Forgatta a lapátot,mely ihletét adta
Jobbnál jobbat főzött,hát nosza megmutatta.
Elrepült messzire, hetedhét országba,
Hogy találkozzon egy szakáccsal, a királyok várába
Mikor odaért, nem hitt neki senki,
Ám nagyot pislantottak, mikor nekilátott szelni.
Kevert-kutyult mindet, rakta a zöldséget,
S tálalta végül a forrón-gőzölgő levest.
Mikor megkóstolták, nem engedték el soha,
Így vált a magányos pillangóból egy isteni csoda.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
