|
A lovászfiú és a királylány
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gazdag király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű szép leánya. De olyan gyönyörű, hogy ahhoz hozzá fogható nem akadt széles e világon!Mélykék szeme volt, (mint két ragyogó igazgyöngy,) dióhéj meleg színében pompázó, hosszú, göndör fürtjei gyöngéden omlottak vállaira, kacaja a legkülönb csengettyű csengő-bongó hangjánál is csilingelőbb.
Történt egyszer, hogy e fenséges teremtés a palota udvarában énekelt, mikor egyszer csak fülsértő nyerítésre lett figyelmes. Elindult hát a hang irányába. Az istállóban egy megvadult csődör elszabadult, de sokáig nem élvezhette a szabadságát, mert hirtelen ott termett egy daliás legény, nyilván a lovászfiú, és percek alatt elintézte a felbőszült állatot. A királylány rögtön belészeretett, a legény sem érzett különb a lány iránt, beszédbe elegyedtek. Meg is beszélték, hogy másnap ugyanott, ugyanakkor fognak találkozni.
Így is lett. Az egész délutánt együtt töltötték, ám este a király elindult, hogy utánajárjon, hová tűnt a királylány. És a lugas alatt meg is találta őket, amint a lányka kedvese karjaiban tréfás történeteket mesélt. Elkapta a harag a királyt, nyomban odatörtetett, s szörnyű szitkozódásba kezdett:
- Mégis, mit gondolsz magadról? Ebadta, te, ki egyetlen lányom vagy, így megszégyenítesz?
- Atyám, - szólalt meg esdeklőn a kisasszony. – Jó atyám, kérlek értsd meg, én szeretem őt!
- A lovászt? – kérdezte lenézően a király, - na azt szeretheted! Még ilyet tenni, világnak szégyene, te bolond leány, hogy vinne el az ördög! – de alig hogy kimondta, megjelent egy rút, vörös bőrű, fekete szőrű, patás ördög. A lány rémülten sikoltott, ám az nem figyelt rá, karon fogta, rámosolygott gonoszul a királyra, és eltűnt a királykisasszonnyal együtt. Na erre esett ám csak kétségbe a király! Sírva fakadt, s leborult a lovászfiú lábai elé: - Mit tettem? Mit tettem, mit? Te, jóember, legvitézebb minden legényem közül, mond, vissza tudod-e hozni? Mindent megadok neked, amit csak kívánsz!
- Vissza hozom én, ha kend nekem adja a királykisasszony kezét. - Na erre esett csak kétségbe a király! De nem tudott mást tenni, mint beleegyezett a dologba. A lovászfiú meg még az nap este elindult, hogy megkeresse mátkáját. És ment egész éjszaka, és egész nappal, és még hét napon át. Akkor aztán erőtlenül leroskadt a földre. Pihenni azonban nem sokáig pihenhetett, mert épp arra járt egy öregasszony. Hátán rőzsét cipelt, de alig bírta már szegény. A fiú segítőkészen felugrott, és átvette a terhet az anyókáról. Elkísérte egészen az asszony házáig. Ekkor aztán hálálkodó arccal megszólalt az:
- Köszönöm fiam! Szolgálhatok- e néked esetleg én is valamivel?
- Óh, nagy az én bajom, anyó, nem tud azon, csak a Jóisten, segíteni!
- Hidd el, nagyon jól tudom, hogy mit keresel, és mert te is jót tettél velem, most én is megsegítlek. Látod-e azt a kis ösvényt amottan? – a fiú bólintott. – Ha azon továbbmész néhány napi járás után meglelsz egy orgonabokrot. Onnan aztán csak akkor vezet tovább az út, ha a szíved, és szándékod tiszta. – A vénasszony ezen szavak után eltűnt, a legény meg sem tudta köszönni neki az útmutatást. Elindult hát azon az úton, amit mutattak neki. Vándorolt aztán négy nap, és négy éjjel, mígnem az ötödik nap reggelén meg nem lelte az orgonát. Csábító illatával csalogatta a lovászt mind közelebb, és közelebb, míg aztán teljesen rá nem hajolt a virágaira. Ekkor aztán megpillantotta a királylány képmását egy harmatcseppben, egy másikban meg egy fekete, köves utat. Szétnézett, és csak akkor pillantotta meg, hogy az, az út, amit az előbb a harmatban látott, ott van mellette. Elindult hát rajta, de az két nap gyaloglás után egyszerűen eltűnt. Így aztán elkeseredetten leült az út végébe, és szomorúan nézett az égre. Nem is gondolta volna, hogy pont ekkor megnyílik az ég, és egy felhőn leszáll hozzá egy csodaszép angyal. Haja mint a színarany, fekete szemeiben csupa csodálat. Egyszerű, hófehér leplet viselt, ezüstösen csillogó szárnyai szépen simultak hátához. Egy tengerkék pillangót tartott a kezében, a legény felé nyújtotta, majd édes hangon megszólalt:
- Bátor tettre készülsz. S mivel tiszta a lelked, segítek neked. Tessék, fogd ezt a pillangót. Ha ezt Lucifer sötét szívére helyezed, akkor a pokol megszűnik létezni, és arád és te szabadon távozhattok. – Az angyal ezzel eltűnt, a föld pedig megrepedt, és a legény belesett a pokolba. Odabent nagy hőség volt, és nagy hangzavar, emberek ezrei kiáltoztak, és sikítoztak. Először nem értette a legény, hogy miért, de mikor beért egy nagy terembe, ott meglátott egy gigantikus búbos kemencét, amit a bűnös emberekkel fűtöttek. Éppen egy öreg nemes jött. Egy ördög felültette egy nagy sütőlapátra, és aztán bedobta a kemencébe. Az ifjú megpillantotta mátkáját, már csak tízen lehettek előtte a sorban, így hát nem is tétlenkedett. Egy trónon ült az ördögök vezetője, akinek két szarva közt még egy korona is volt, nyílván Lucifer lehetett. A legény hátulról odalopódzott, egész közel hozzá, zsebéből kivette a kis kék lepkét, és szurokfekete szívére helyezte. Ekkor a pokol hirtelen eltűnt, az ördögök, és a kemence is szertefoszlott. A fiú odafutott kedveséhez, karjaiba kapta, és elmesélt neki mindent, töviről-hegyire, és ketten indultak hazafelé.
Támadt aztán nagy vigasság, mikor a királylány és legény megérkeztek! A király rögtön hozzáadta lányát a lovászhoz. Az volt ám a lakodalom, hajnalig szólt a cimbalom! Ettek, ittak rogyásig, hat héten át tartott a mulatság! A királyi szolgák libacombot osztogattak, arrafelé a kutyák talán még ma is libacsontot rágcsálnak!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
