|
Buba bálna és barátai
1 rész
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, kéklő tenger.
Ebben a nagy, sós ízű vízben éldegélt a pici bálna. Szüleivel járták be az egész vizet, s mire felcseperedett, egyedül maradt. Nagyon unatkozott ez a bálna, szeretett volna barátokat magának, így elhatározta, hogy elutazik.
Gondolkodott mivel menjen, és egyszer csak eszébe jutott. Nekirugaszkodott és felugrott a vízből egy jó nagy, puha felhőre. Kényelmesen elhelyezkedett és ámulva nézte a világot. Látott ő cukor hegyeket, málna szörp-folyókat, melyek élesen kanyarogtak, s tűntek el a messzeségben. Már jó sok kilométert repülhetett, amikor egy szép zöld rét felett szállt éppen. A felhő megállt, és esni kezdett belőle az eső, s ahogy fogyott a pamacs, és lassan teljesen elfogyott alóla, a csíkos bálna éppen a rét közepére pottyant. Egyenesen egy kis tó vizébe esett. Kinézett belőle tágra nyílt szemekkel, nézte a szép zöld fákat, madarakat, pillangókat, ahogy együtt festettek szivárványt az égre. Nagyon megörült, amikor néhány pillanat múlva odaugrált hozzá egy zöld levelibéka.
Brekekeke, brek, hát te meg ki vagy, és honnan érkeztél? - kérdezte ámulattal a kisbéka.
Szervusz, Buba bálna vagyok, egy nagy, sós vízből, a felhő szárnyán érkeztem, hogy barátokat keressek. Te ki vagy és honnan jöttél?
Brek, én Zsömi vagyok és tegnap érkeztem a hatos metróval, és érdekes, mert én is barátokat keressek. Alig mutatkoztak be egymásnak, amikor arra úszott feléjük egy nagy ponty.
Kik vagytok, és mit akarok a tavamban? – kérdezte mérgesen.
Illedelmesen bemutatkoztak neki, elmondták, hogy barátokat keresnek.
Itt nincs senki, menjetek el! De hiszen itt vagy, látunk téged, csak nem egyedül élsz? Hogy hívnak? – kérdezte a kis Zsömi. Szutyi a nevem – mormogta, és körbeúszta őket villámgyorsan, ami meglepte a többieket. Elkezdtek beszélgetni és nagy nehezen Szutyi elárulta, hogy már 4 hosszú éve egyedül él ebben a sárga színű tóban, ugyan is a többiek mind elmentek síelni. Addig, addig agyaltak, míg elhatározták, hogy elmennek világot látni. Felültek egy gyorsvonatra, és a kalauz máris indította a vonatot.
Ahogy üldögéltek és elmesélték eddigi életüket rájöttek, hogy bizony ők rokonságban vannak egymással. Zsömi a kis béka, csak annyiban különbözött, hogy 4 lába volt és brekegett, de a vízben született.
Suhant a vonat hegyeken, völgyeken és olyan ribizli szörp-folyók felett, hogy illata elcsábította, megbódította mindhármukat. Buba bálna javasolta, hogy szálljanak le a következő állomáson és taxival menjenek el ehhez a folyóhoz. Úgy is tettek.
Szutyi pikkelyei az izgalomtól gyöngyként kezdtek el csillogni, mert ő csak a sárga, jaffa szörpöt ismerte, amiben élt eddig. Megérkeztek az illatos folyóhoz és már bele is csobbantak.
Hú, de kellemes ízű. –mondta Szutyi. De jó, lehet lebegni!- szólt Buba. Na, mit szóltok, a fejesugrás tetszik jobban, vagy a pillangó úszás? –kérdezte széles mosollyal Zsömi.
Buba nagyon örült a barátainak, és annak hogy szép helyen vannak. Esteledett, a nap is elbújt az orgonabokrok mögé, no meg a kis utazók, igen megéheztek. Zsömi ugrált örömében, amikor kiderült, hogy elmennek egy menő étterembe, ahol talán meg is szállnak éjszakára. Buba meghívott mindenkit vacsorára az Öreg Dióhéj nevű hotelbe. Mindenféle finom salátákat rendeltek, light Colát ittak, és egy-egy szelet csokitortát is ettek a végén. Buba nagyokat böfögött, Zsömi is próbálkozott, Szutyi meg majd leesett a székről, úgy nevetett.
8 órát kakukkolt a falióra. A hotelszoba tágas volt és csöndes. Szépen megtisztálkodtak, és a tévé elé ültek lefekvés előtt. Tágra nyílt szemekkel figyelték, ahogy Afrika állatait mutatták, nem is láttak még ilyen környezetet. Egyszerre mondták: - menjünk holnap Afrikába! Repülővel, és hajóval.- mondta Buba bálna álmosan. Oké!- brekegte Zsömi és egy ugrással az ágyába termett. Szutyi tapsikolt uszonyaival, kikapcsolta a tévét és betakarózott.
Szutyi, ugye tetszett neked is ez a mai nap? Igen Buba, nagyon klassz volt, de fárasztó.
Igaz, igaz, aludjunk, mert korán kell kelni! – szólalt meg végül Zsömi. Lekapcsolták a lámpát, közben jóéjszakát kívántak egymásnak, és alig várták a holnapot, hogy megismerkedhessenek Afrika csodálatos állatvilágával.
Ki gondolta volna, hogy Zsömi már 6 órakor elintézte telefonon a repülő és hajójegyeket. Felébresztette a többieket, és lifttel lementek reggelizni. Gazdag asztal várta őket, és hangosan, izgatottan meséltek terveikről. Tegnap a vacsorát egy cicamica szolgálta fel, ma a reggelit is. Meghallotta miről van szó, odasomfordált, és mézes-mázosan így szólt. Hozhatok még valamit, esetleg egy feketekávét? Szutyi zavarában kért egyet, két cukorral, a többiek kakaót ittak. Afrikába készültök, nem mehetnék veletek én is? Buba és Zsömi örült, Szutyi viszont véletlenül lenyelte egyben a kockacukrot, amit a kávéhoz kapott. Samu a nevem, és én majd gondoskodom róla, hogy jó utakon menjünk, mert már jártam ott egyszer.- mondta s közben hátba veregette a pontyot, hogy meg ne fulladjon.
Buba látta, hogy szükség lehet Samura, így beleegyezett mindenki, hogy négyen menjenek tovább. Cicamica gyorsan szabadságot vett ki, és már a repülőtéren várták a beszállást. Buba már utazott felhőn, ezért a többieket nyugtatta, hogy nem lesz semmi baj, az ablakból mindent jól lehet látni. 2 óra utazás után a hajó már türelmetlenül várta őket a kikötőben. Buba úgy döntött, hogy ő úszik majd utánuk, de Samu lebeszélte, mert hosszú lesz az út. Így a fedélzeten társasjátékoztak, megnéztek egy pár magyar népmesét, és a hajó medencéjében versenyt úsztak. Elhagyták az üveg hegyeket, a kakaó öbölt, közben lágyan fújt a szél és békésen ringatózott a hajó, míg nem megérkeztek. Samu kiszagolta, hogy a közelben isteni fagylaltot mérnek, így mindenki kap egy adagot. Buba mákosat kért, Szutyi epreset, Zsömi pisztáciát, Samu tejszínes vaníliát nyalogatott. Dzsippet béreltek és már indultak is Afrika szívébe. Útközben, hosszúnyakú zsiráfot, szőrös tigrist, csíkos zebrát láttak, de egy csapat pingvint is, ahogy repkednek hazafelé a déli sarkra. Lehet, hogy letelt a szabadság? – kérdezte Zsömi. Lehet, de az is, hogy vége a vakációjuknak, mert melegük van. –válaszolt Szutyi, Samu pedig bólogatott. Gyönyörű, színes helyre érkeztek, egy vattacukor ligetbe, a közepén limonádé szökőkút állt. Kockacukorral volt kirakva az út egészen a struccok kertjéig. A személyzet itallal és virággal köszöntötték barátainkat a ligetben. Samu hideg tejet szorongatott, Buba szilvaszörpöt, Sutyi kristályvizet, és Zsömi pedig gyümölcslét ivott. Ahogy ott sétálgattak, észre sem vették, hogy mögöttük egy óriáskígyó settenkedik, mérgesen sziszegve. Olyan mérges volt, hogy a feje szikrákat szórt, lufi nagy feje volt és a testén zöld, meg kék hólyagok nőttek. Míg az italukat szürcsölték az utazók, és a színes butikok között kalapokat és szemüveget nézegettek, addig ez a hosszú mérges kígyó elébük vágott, és elrejtőzött egy hatalmas kő alá, az árnyékba. Samu! – szólt Buba. Nézd csak mit találtam neked, egy napernyőt. Gondolom jól jön neked, mert meleged lehet ugye? Igen Buba, igazad van, kösz, de legszívesebben levetném ezt a nagy bundát.- s elmosolyodott.
Zsömi te pedig ezt a papucsot próbáld fel, mert látom van belőle a méretedben, jó rugalmas.
Szutyi egy napszemüveget nézett ki Bubának, ő maga egy sétapálcát. Azt mondta az árus, hogy már régi darab, egy fából van kifaragva, igen értékes sütőlapát fából készült. Nagyon megörült Szutyi, és már az élre is tört, peckesen járva, dicsekedve a többiek előtt.
A kő alatt, idegesen lapult a kígyó, már lecserélte mérgeszöld hólyagos ruháját, és még egy csörgőt is kötött a harci gúnyája végére. Mobiltelefonját kikapcsolta és várta az idegeneket.
Vajon mire készülhetett…? Vége az 1 résznek
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
